Rólam

Sziasztok 👋

Oravecz Nóri vagyok.
18 éve digitális tartalomgyártó, 10 könyv szerzője. Akkor érzem magam igazán az elememben, amikor mélyinterjúkat készítek.

2025 októberében lezártam a majd 10 éven át működő énmárkaépítés fókuszú tanácsadói bizniszemet, amiért a legtöbben a fél karjukat adták volna.

Az ország legbefolyásosabb hangjaival dolgoztam, és közéjük emeltem azokat, akik vállalták az ezzel járó munkát és kihívásokat.

Több ezer tanuló, több, mint 600 nemzetközi ügyfél, több, mint 4500 óra konzultáció, kiadó által kiadott könyvek, teltházas programok, Forbes énmárka mentor titulus, soktízmilliós organikus kampányok, sokszázezres elérés TikTok-on, szakmai elismerések, díjak - amit lehetett, elértünk együtt.

Ám volt valami, amiről senki sem tudott: a kulisszák mögött vezekeltem a saját sikereimért. Segítettem másoknak, hogy megmutassam, nem csak „szerencse” volt, hogy 24 évesen sikerszerző lettem, vagy 27 évesen Forbes-listára kerültem bloggerként. Elegem volt, hogy a sikereimet valamiféle “marketing gépezetnek” tulajdonították, miközben egyedül építem a vállalkozásomat - és ez most is így van.

Ám eljött a pillanat, amikor szinte mindennapossá váltak az ügyfeleimtől és tanulóimtól érkező sikersztorik. Tudtam, elértem, amit szerettem volna, végre továbbléphetek.

“Végre szabadon engedted magad” - mondta az egyik mentorom.

És pontosan ez történt. Letéptem magamról minden címkét, elvárást és keretet, és úgy döntöttem, megnézem, hogy mi mindent rejteget még az élet.

Míg az ügyfeleim és a tanulóim teljes sokkban, széttárt karokkal álltak a döntésem előtt, számomra ez a legtermészetesebb (és legidőszerűbb) lépés volt.

Szabadabbnak érzem magam, mint valaha. Leírhatatlan érzés felfedezni a világot és a benne rejlő lehetőségeket - azokat is, amik az énmárkaépítés keretein kívül esnek.

Pontosan tudom, hogy milyen jövőt szeretnék: ám az a jövő megköveteli, hogy lejátsszam azokat a meccseket, amiket a legtöbben elkerülnének. Ez a 10 év is egy ilyen meccs volt - amiért leírhatatlanul hálás vagyok. Szerettem volna megadni magamnak azt a fajta belső magabiztosságot, hogy pontosan tudom, hogy mitől működik az, amit csinálok, és bárkinek meg tudom tanítani.

Másokat segíteni privilégium, ám eljött a pillanat, hogy magamat segítsem, és az álmokat, amiket 2020-ban parkolópályára tettem a COVID miatt, megvalósítsam - mellette pedig felfedezzem, hogy mit jelent élni, játszani, új dolgokat kipróbálni a magánéletemben is.

Az itt megjelenő írásokkal az a célom, hogy arra inspiráljalak, hogy legyél őszinte magaddal, és valld be magadnak, hogy milyen életre vágysz valójában, ne alkudj meg, és találd meg az utat hozzá.

A Privé Business Club tartalmainak 95%-át zárt kapuk mögött olvashatod📝, hallgathatod 🎧 és nézheted🍿. Fizess elő itt:


🛟 Segítségre van szükséged?

  • Státusz - Az ország legnagyobb szakértői énmárkaépítés tudástára, 90 napos és 2026-os egész éves hozzáféréssel érhető el.

  • 2025. október 1-től már nem fogadok új ügyfeleket, és kizárólag itt kommunikálok arról, hogy hogyan dolgozom.


👀 Hasznos tartalmak: